Írta: Nagy Ildikó 2012. február 01. szerda, 14:04
Sajtótájékozatót tartott az Agria TISZK Kft. a TISZK központi képzőhely építésének előrehaladásáról.
Az Eszterházy Károly Főiskolán megrendezett sajtótájékozató keretén belül mutatta be Ringert Csaba, az Agria TISZK Kft. ügyvezetője a TISZK központi képzőhely építésének előrehaladását a média képviselőinek.
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a programban két fő területként jelentkezik az eszközbeszerzés és az építési tevékenység. Az építési tevékenység során létrejön egy 1750 m2 területű központi gyakorlati képzőhely. Az épületben gyakorlati műhelyek és elméleti oktatási terek kerülnek kialakításra, amelyek mind a középfokú, mind a felsőfokú szakképzés számára biztosítanak magas szintű képzési lehetőséget. Létrejön egy integrált rendezvénytér, tankonyha, tanbüfé és egy tanétterem, rádió stúdió kap helyet, valamint tantermek kialakítására kerül sor. Az épület közösségi funkciókat is ellát, szakkönyvtári, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók számára biztosított képességfejlesztő szolgáltatással (SNI, HHH tanulók képzésben tartása). Az ügyvezető kitért arra is, hogy a továbbiakban a munkaterület átadása után (az építkezés megkezdésével) a központi épület eszközbeszerzéseire fog sor kerülni.
A beruházás költsége 500 M Ft.
A kivitelező, az Adeptus- H Zrt. (Miskolc), közbeszerzési eljárás keretein belül került kiválasztásra.
A központi képzőhely építése 2012. februárban indul és várhatóan 2012. szeptember végére fejeződik be. Az építési területet 2012.01.16-val adta át az TISZK a kivitelezőnek.
A-épület B-épület
További megjelenés a sajtótájékoztatóról:
http://www.heol.hu/heves/kozelet/februartol-epul-az-agria-tiszk-kozponti-epulete-425484
http://www.ektf.hu/ujweb/index.php?page=35&nid=3005
Az Agria TISZK Nonprofit Kft TIOP-3.1.1-09/1-2009-0001 azonosító számú projektjét európai uniós pályázatból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam támogatásával valósítja meg.
Módosítás dátuma: 2012. február 01. szerda, 15:25